Csongrádi Települési Értéktár
Csíramálé Csíramálé

Csíramálé

A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása: agrár- és élelmiszergazdaság


A nemzeti érték fellelhetőségének helye:
Csongrádon és környékén  előállított élelmiszer
 

Értéktár megnevezése: települési


A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása:


Régen karácsony és húsvét táján a nagy böjtök idején fogyasztották, most viszont a téli-tavaszi hónapokban, októbertől-április végéig nagyon kelendő élelmiszer. A Földművelésügyi Minisztérium elemeztetése szerint 20-22% cukrot (a búzában található keményítő a meleg hatására alakul át maltózzá és dextrózzá), vasat, kálciumot, káliumot, nátriumot, magnéziumot, mangánt, B1 - B6, folsavat és a nagyon ritkán előforduló B12 vitamint is tartalmaz. Nyomokban előfordul A-, E- és K vitamin is. Tehát a csíráknak értékes szerepük van a táplálkozásunkban, könnyen emészthetőek, ezáltal salaktalanítják a szervezetet.

 

Ha pedig a szervezetünknek nem kell nap mint nap megküzdeni a méreganyagokkal (a csíramáléban semmilyen adalékanyag, állományjavító, színező, aroma, tartósítószer nincs), akkor az immunitást erősíti, tehát hozzájárul az egészséges életmódhoz.

 

Érdekességképpen megemlíthető, hogy magyar orvosok fejlesztették ki a daganatos megbetegedések lehetséges gyógyszerét, az Avemart.  Ezt a készítményt búzacsíra-kivonatból állítják elő, s az állatkísérletekben bebizonyosodott, hogy a szer megakadályozza az áttétek képződését a rákos sejtekben.

 

Elkészítési módja: a tiszta, egész szemű búzát egy edényben kell áztatni úgy, hogy a víz teljesen ellepje. Így áll egy napig. Utána ezt a vizet leöntjük, és legalább háromszor átmossuk tiszta vízzel. Így kapjuk meg a teljesen tiszta búzát, melyet kb. három centiméter vastagon kiterítve kell szárítani. A búza megfelelő hőmérséklet mellett gyökérzetet és csírát növeszt. A gyökérzet tartalmazza a csíramálé édességének  70%-át. A ledarálást követően ismét a megfelelő vízmennyiséggel átmossuk a pépet. Utána elválasztjuk a rostanyagot a csíralétől, majd ezt a tiszta levet liszttel csomómentesen elkeverjük. Az elkészült kovászt tepsikbe öntjük, és kemencében aranysárgára sütjük. Hidegen szeletelhető.

 

Indoklás az értéktárba felvétel miatt:

Csak Csongrádon és szűkebb környékén előállított, igen egészséges, szezonális élelmiszer, mely sokféle vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Tájjellege miatt méltán állítható, hogy Csongrád megye jellegzetes élelmiszerei közé tartozik. Nem készítik nagy üzemekben, ipari mennyiségben, az elkészítési módja családon belül öröklődik.

 

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):

http://csiramale.hu/Magyar/index.html

A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:

http://csiramale.hu/